Chris Howard: Gyökértelen

Mostanában valahogy teljesen véletlenül belecsöppentem a disztópiás és hasonló hangulatú könyvek világába. Tudom, a fél világ már ilyen könyveket olvas, olvasott, de hozzám mindig csak utólag érnek el az ilyen dolgok. Nem volt szándékos most sem, egyszerűen elkezdtem olvasni könyveket, amiről aztán kiderült, hogy disztópia, vagy valami arra nagyon hajazó műfaj. A könyv fülszövege keltette fel az érdeklődésem, kíváncsi lettem, hogy mit lehet kihozni ebből a témából.

A fülszöveg:

"A 17 éves Banyan fákat épít: elszórt fémhulladékokból erdőket kreál a gazdag ügyfeleknek, akik a pusztulás látható nyomai elől szeretnének menekülni. Bár maga Banyan még sosem látott igazi fát – hisz azok már egy évszázada kihaltak −, apjától még az eltűnése előtt sokat hallott a Régi Világról. Minden megváltozik, amikor Banyan megismerkedik egy rejtélyes nővel, aki különös tetoválást visel a testén – egy térképet, ami az utolsó élő fákhoz vezet. A fiú elindul a pusztuláson keresztül, ahonnan nem sokan térnek vissza. Akik megmenekülnek a kalózoktól és fosztogatóktól, azokra ott várnak a sáskák… akik most már emberhúson élnek. De nem Banyan az egyedüli, aki a fákat keresi, az idő pedig egyre fogy. A bizonytalanságok közepette a fiú kénytelen szövetségre lépni Alphával, a vonzó, de veszélyes kalózzal, akinek szintén megvannak a saját tervei. Miközben pedig a talán csupán a legendákban létező ígéret földje felé tartanak, Banyan megdöbbentő dolgokat tud meg a családjáról, a múltjáról és arról, mire képesek az emberek, hogy visszahozzák a fákat."

Véleményem:

Nem erre számítottam első beleolvasás után. Attól sokkal többet kaptam, mint amire vártam. Nem számítottam rá, hogy ennyire kidolgozott könyv lesz, tele váratlan eseményekkel és hihetetlen jellemfejlődésekkel. Már maga az alaptörténet is nagyon érdekes, nem találkoztam még hasonlóval sem eddigi olvasmányaim során. Egyébként ha belegondolunk nagyon is valós problémát feszeget az író, a világunkban semmi nem állandó, és nem lehet tudni, hogy mit hoz a jövő, mit veszítünk el abból amit a sajátunknak hiszünk, amiről azt hisszük, hogy mindig a Földünk természetes része lesz. Ilyenek pl. a fák. Ki gondol arra, hogy mekkora káosz lesz, ha valami folytán eltűnnének végleg?
Úgyhogy nagyon eredeti a témaválasztás, az már biztos.
Amire még külön felfigyeltem az a szereplők jellemváltozása. Banyan pl. eleinte egy bátortalan, elveszett fiú. Egyedül maradt a világban, csak magára számíthat és emiatt nagyon bizonytalan. Ki van téve a többi embernek, a gazdagok zsarnokoskodásának azért, hogy fenn tudja tartani magát. Ehhez képest a könyv végére egy erős, öntudatos, merész, bátor férfivá válik, aki túllép önmagán, túlszárnyalva mindent, amit az ő maximumának hittem.
Zee szintén. Habár néha nem tudtam eldönteni, hogy most akkor kinek is a pártján áll, de a végén bebizonyítja. Sokat fejlődött ő is előnyére.
Akit aztán tényleg nem tudtam hova tenni az Crow. Nem volt szimpatikus az elején és a végére se lett az. Hol segítette, hol gátolta Banyant, ettől függetlenül persze ő egy nagyon érdekes szereplő pont a kettőssége miatt.
Alfa az én és Banyan nagy kedvence:) Szerintem minden csaj titkon szeretne ilyen belevaló és nagyszájú lenni:)
Úgy látom minden szereplő jelleme nagyon részletesen ki lett dolgozva, ez is oka annak, hogy nagyot nőtt a szememben a regény. Első könyves írótól nagyon jó.
A történet izgalmas, változatos, mindig van miért izgulni. Volt, hogy már fáradt voltam és letettem volna a könyvet, de nem tudtam, mert mindig akkor jött valami izgi rész és muszáj volt tovább olvasnom. Azért az emberevő sáskák ötlete elég bizarr, nem?:)
Az alaptörténet egy abszolút valós problémát vet fel, ehhez jönnek még az izgalmas jelenetek, egy kis szerelem, egy kis árulás, barátság, ellenségeskedés, mindez pedig nagyon igényesen kivitelezve. Abszolút elégedett vagyok a könyvvel, várom a folytatását.

Értékelésem: 5*


Darin Bradley: Zaj

Nem is tudom mi keltette fel a figyelmemet a könyvben. Talán a borítója, ami cseppet sem szokványos. Mindenesetre azért kíváncsian vártam, hogy mit kapok ettől a könyvtől. Hááát... nem azt, amit vártam.. nagyon nem.

Fülszöveg:

"Az analógról digitálisra váltó televíziózás utóhatásaként felbukkanó, Sávhasználat néven ismert anarchikus mozgalom kisajátítja és önös céljaira fordítja a kihasználatlan rövidhullámú sávokat. A csatornák közötti statikus háttérzajba rövidesen baljós és ijesztő figyelmeztetések vegyülnek a civilizációnk küszöbön álló gazdasági, politikai és társadalmi összeomlásáról - és hidegvérű leckék arról, hogyan éljük túl a bukást, és hogyan boldoguljunk a kíméletlen új rendszerben, amely idővel elkerülhetetlenül feltámad a régi hamvaiból. Hiram és Levi fiatalemberek, egykori cserkészvezetők, és számtalan szerepjáték kampány veterán harcosai. Az egyetemi kampuszok, vásárlóközpontok és zárt közösségek véráztatta harcmezőit járva egyszeriben azon kapják magukat, hogy új személyiséget öltve, és új ideológiákkal felszerelkezve egykori diákok, hackerek, és a társadalomba nehezen beilleszkedő egyéb elemek szedett-vedett csapatát vezetik, hogy eljussanak egy Amaranth nevű, már-már mitikus helyre, az új Ígéret Földjére, ahol egy törékeny jövő várja, hogy megszülessen általuk."

Véleményem:

Ez a könyv... egyszerűen.... borzasztó. Sajnálom, de nem tetszett, egy icipicit sem. Nem az én világom, nagyon, nagyon melléfogtam vele.
Az alaptörténet nem lenne rossz, de tényleg, de már a kezdés is kiakasztott. Bele a közepébe, szegény olvasó meg azt se tudja, hogy akkor most mi van. Csak kapkodtam a fejem, hogy miii? mi ez? Az első pár oldalt többször el kellett olvasnom, de még így sem értettem belőle egy mukkot se. (Ilyen utoljára csak a Kőszívű ember fiaival fordult elő velem:). A dőlt betűs fejezetindító részek meg aztán mindennek a teteje. Na azt aztán tényleg nem tudom hova tenni.
Annyira kusza, annyira érthetetlen az egész könyv. Azt hittem később máshogy lesz, de ahogy haladtam a könyvvel (hozzátenném kínszenvedve) sem jutottam semmivel előbbre. 
Nem tudom hova tenni, de komolyan. Értetlenül állok a könyv előtt. Most velem van a probléma? 
Ez az egész egyáltalán nem jó:( Én úgy vagyok mindennel, hogy egy esélyt kapjon és ha tudom végigolvasom és utólag értelmezem, de ezt egyszerűen nem bírtam. A felénél fel kellett adnom.
Nem megy, nem tudok még írni se róla, annyira kiakasztott. Sajnálom hogy ezt kell írnom egy könyvről. Nem sok ilyen rossz könyvélményem volt. Bármi is volt az üzenete, a célja ennek a könyvnek, egyáltalán nem jött át..

Értékelésem 1/5


Anne Nesbet: A Szalamandrás Ház titka


A könyv az első pillantástól kezdve felkeltette az érdeklődésem, olyan kis aranyos borítója van, nem lehet nem imádni:) Mikor sikerül magaménak tudnom a könyvet, nagy lelkesedéssel vetettem bele magam a történetbe.

Fülszöveg:


"Maya és kisöccse, James már a Párizsban töltött legelső napjukon valami nagyon ősi, titokzatos mágia nyomaira bukkannak. Pontosabban, az bukkan őrájuk. Furcsa ház bronz szalamandrát formázó kilinccsel; kőszobor, amely túlságosan is hasonlít Maya saját aggodalmas arcára; egy rejtélyes férfi, aki sötét napszemüveget hord, hogy eltakarja ragyogó, lila szemeit… Minden titkok mágikus középpontja egy csillogó üvegű Varázsvitrin, mely kiválasztotta magának Mayát, hogy ezentúl ő legyen az új Őrzője. Maya egy Valkó nevű barátságos fiú segítségével meglepő dolgokra bukkan
a saját családfája jól elrejtett titkai között, s miközben sorra kibogozza a szalamandrás ház, a lila szemű férfi
és a Varázsvitrin titkainak egymásba fonódó szálait, fokozatosan rádöbben, hogy talán a saját testvérét is rettenetes veszély fenyegeti. Ahhoz pedig, hogy megmenthesse, Mayának ki kell hívnia és le kell győznie Párizs mágikus alvilágát… mielőtt még túl késő lenne."

Véleményem:


Valójában egy nagyon aranyos meséről van szó, amit bátran az idősebb korosztály is olvashat és ugyanúgy élvezhet, mint a kisebbek.
Az alaptörténet nagyon jó, Mayáék elköltöznek Párizsba egy titokzatos társaság segítségével. Itt aztán nem csak az új emberekkel, új hellyel ismerkednek meg, hanem a szomszédban lakó rejtélyes szalamandrás ház titka is felfedezésre vár, nem beszélve a társaságról, akik egyre gyanúsabbak lesznek a Mayának.
Tetszett Maya jelleme, annyira élethű, emberi. Ahogy mindenen aggódik, félti a testvérét. Egyrészt sebezhető, másrészt pedig nagyon okos és bátor. A könyv végéig látványosan változik a bátortalan, idegen kislányból egy bátor lánnyá, aki tudja, hogy a sorsa elől nem menekülhet és szembeszáll azokkal akik bántják a családját.
Ami viszont nem tetszett az egyértelműen James. A cselekedetei nem állnak összefüggésben a korával. Többször kiemelte az író, hogy 5 éves, de egy 5 éves gyerek nem így viselkedik. Nagyon kettős a személyisége, mert néhol valóban egy 5 évesnek megfelelően viselkedik, de legtöbbször inkább nézném 10 évesnek és ez nem mindegy. Főleg, hogy annyiszor ki van emelve hogy ő még csak 5 éves. Lehet hogy ez másoknak apróság, de nekem nagyon fennakadt rajta a szemem minden alkalommal. Nem kellett volna ezt annyira erőltetni (kiemelve a korát) vagy eleve idősebbnek kellett volna kitalálni Jamest. Egy 10 éves fiúval főszerepben még élethűbb lett volna a szerep.
A történet szépen felépített, nem árul el előre semmit, az olvasó szinte Mayával együtt találgatja ki a titkokat. 
Szerintem ez egy tizenévesnek tökéletes olvasmány, hisz megmutatja, hogy egy kis kitartással, leleményességgel, segítő barátokkal minden és mindenki legyőzhető:)

Értékelésem: 5/5


Oldalszám: 200
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Kedvenc jelenet: -
Kedvenc karakter: Maya
Legrosszabb jelenet: -
Nem szimpatikus karakter: James, a fentebb írt okok miatt


"Magical Template" designed by Blogger Buster