Rachel Vincent: Lélektolvajok - Sikoltók

A könyvben először a borítója fogott meg. Annyira az olyan borítókat, amin a piros szín erősen kitűnik a világos háttérből. Így hát nagyon örültem neki, amikor sikerült megszereznem ezt a könyvet.

A fülszöveg:


"Valami nincs rendben Kaylee Cavanaugh-val; megérzi, ha valaki a közelében meg fog halni. És amikor ez bekövetkezik, egy ellenállhatatlan erő arra kényszeríti, hogy sikítson, mint egy lidérc. Szó szerint.
Kaylee szívesebben foglalkozna azzal, hogy végre sikerült felkeltenie az iskola legjobb pasijának a figyelmét. De nehéz végigcsinálni egy romantikus randevút olyasvalakivel, aki láthatóan többet tud az ember kényszeres sikítozásáról, mint ő maga.
Amikor pedig az iskolatársaik látszólag ok nélkül sorra holtan esnek össze, csak Kaylee tudja, ki lesz a következő...

„Az idegességtől verejtékes lett a tenyerem, és kivételesen örültem, hogy képtelen vagyok megszólalni. Hogy nem tudok válaszolni Emmának. Ehelyett nyeltem, és a torkom összeszorult, akadályt képezve az engem belülről perzselő sikoly előtt. A szürke köd sötétebbé vált, bár sűrűbbé nem igazán. Könnyedén keresztülláttam rajta, ugyanakkor megváltoztatott mindent, amin rémült tekintetem megpihent; mintha a tornatermet áttetsző szmogfelhő takarta volna. És a valamik továbbra is a látóhatárom peremén mozogtak, hol az egyik irányba rántva a tekintetemet, hol a másikba.
Abban a pillanatban bármit megadtam volna, hogy képes legyek megszólalni, nem csak azért, hogy figyelmeztethessem Emmát - mert ez természetesen vitatható tett lett volna -, hanem hogy megkérdezzem Nasht, mi a fene történik. Ő is látja, amit én? És ami még fontosabb, ők is látnak már minket?


A szereplők:

Kaylee nem volt túl szimpatikus számomra eleinte. Nem értettem egyet a gondolataival, valahogy nem tudtam egyezni vele. Túlreagál dolgokat, amiken higgadtan kéne fogadnia, más fontosabb dolgokra meg érzéketlen. Nem bírtam azt se, hogy ami kipattant a fejéből rögtön rohant is megtenni, hiába figyelmeztették sokan, hogy talán nem kéne. Nem gondolja végig a dolgokat, mielőtt cselekszik. Emellett önbizalom hiányos is, és akkora ökörségek tudnak az eszébe jutni (pl hogy neki rákja van és meg fog halni)

Nash se volt favorit. Már eleve hogy a suli legjobb pasija (kackac) hirtelen észreveszi a "kis szürke egérlányt" és kiderül hogy hopp egészen véletlenül mindketten lúdvércek. (lúdvérc?? lúdvérc?? - amikor először olvastam ezt a szót azt hittem rosszul látok... mi az hogy lúdvérc?? ezt a szót nem bírom feldolgozni:))
Később aztán Nash egyre inkább szimpatikus lett, de akkor sem az igazi. Nem tudták megtestesíteni azt a hősnő-hős párost akiket én igazán szeretek. Nash is túl fiatal és éretlen még.

A mellékszereplőket sokkal jobban szerettem. Itt van pl Tod, komolyan őt bírtam a legjobban az egész könyvben.:)

Véleményem:

Tudom eddig csak rosszat írtam, de egyáltalán nem rossz ez a könyv. Számomra egy kicsit morbid volt, a halál témát nem szeretem feszegetni. Egy kicsit erős volt nekem, ahogy összefűzte az írónő ezt a könyvet: halál előrejelzése, sikoly, kaszás, lélek meg a lélek visszatartása, mozgatása mindezt egy tizenévesekkel teli iskolai környezetben. Csak én érzem ezt egy kicsit furának?
De aztán túltettem a témaválasztáson magam, mert amúgy pedig izgalmas a könyv. Az biztos, hogy nem lehet unatkozni olvasás közben. 
Eléggé bele lehet merülni és leköti az embert, csak úgy röpül az idő olvasása közben.
De a vége? Az kiakasztott. Ez a csavar annyira.. nem is tudom szörnyű volt. 
Egy kicsit csalódott vagyok. Olyan jól indult, még akkor is ha a szereplők alapból nem lopták magukat a szívembe. A cselekményt időközben olyan jól sikerült alakítani, de a vége? 
Egy valaminek viszont örülök: Mindettől függetlenül a szerelmi szál jó lett. Szépen felépített a kapcsolat az elejétől kezdve apránként történtek az események nem durr bele a közepébe. 
Érdemes elolvasni a könyvet, de nem hagyott bennem túlzott nyomot. Egy kicsit jobbra számítottam. Egy kicsit kavarognak bennem az érzelmek a könyv miatt.

Értékelésem: 4/5


Oldalszám: 299
Kiadó: Jaffa Kiadó
Kedvenc jelenet: ilyen most nem volt
Kedvenc karakter: talán Tod
Legrosszabb jelenet: ilyen sem volt
Nem szimpatikus karakter: talán ilyen se volt




Gayle Forman: Hová tűntél?

Gayle Forman sorozatának első részét, a Ha maradnékot már korábban olvastam és kifejezetten tetszett. Így mindenképp szerettem volna a folytatását is elolvasni. (Meg egyébként se hagyok félbe sorozatot:))
A könyv elég sokáig feküdt a polcomon, valahogy nem éreztem hozzá elég késztetést, hogy elkezdjem. Amikor aztán nekikezdtem hamar belefeledkeztem, hiszen sikerült azt a világot visszaidéznie, amit a Ha maradnékban tapasztaltam.

A fülszöveg:


"Képzeld el, hogy azt az életed éled, amiről álmodtál. A világ egyik leghíresebb rockzenésze vagy, az újságok címlapon hozzák a képedet, és a lábad előtt hever a világ. Az első lemezed olyan sikeres lett, hogy soha nem lesznek már anyagi gondjaid. A barátnőd nem elég, hogy tehetséges és felkapott filmproducer, de jobban megért téged, mint bárki a világon.

Képzeld el, hogy mindennek ellenére mégsem lehetsz boldog, mert három évvel ezelőtt olyasmi történt, amitől valami meghalt benned.

Amikor egyetlen éjszakán találkozik a múlt és a jövő, esélyt kapsz, hogy mindent helyrehozz, ami félresiklott, már csak az marad kérdés, hogy tudsz-e élni vele.

De létezik egyáltalán újrakezdés? És milyen árat kell fizetni érte?"


A szereplők:

Nekem Adam eleinte nem volt szimpatikus (nem úgy, mint az első részben). Nem értettem meg őt, nem találtam igaznak és elengedőnek az indokait, a tetteinek magyarázatát. Akkor kezdett el igazán érdekelni, amikor visszaemlékezett a múltjának egy-egy részletére. Megértettem dolgokat és jobban tudtam neki hinni.

Miára eleinte haragudtam (ahogy Adam tette), és később se találtam elengedőnek a magyarázatát a hirtelen eltűnésre. Sokat változott, szerintem nem pont előnyére. De volt egy pont, a hidas jelenet utáni, amikor pont azt tette, amit tennie kellett. Innentől visszatért a szeretetem iránta.

Véleményem:

A könyvet eleinte untam. Nem tudtam beleélni magam és elhinni Adam szenvedését és önpusztító életmódját. Gondoltam ha ez lesz végig, hát nem tudom hogy el tudom-e olvasni. Aztán megjelent Mia és teljesen más fordulatot vett a történet. A múlt visszaidézéses jelenetek nagyon tetszettek. Talán még jobban is, mint a jelen (az elején). Tele vannak keserűséggel és fájdalommal. Adam fájdalma teljesen valós, amint megértettem a miérteket már át tudtam érezni. (Ettől függetlenül nem értettem egyet minden korábbi tettével.)
Bár csak egy-másfél nap eseményeit foglalja magába a könyv, sokkal többnek tűnik. Minden pillanatot megélnek a szereplők, olyan mint ha lassított felvétel lenne minden esemény. 
A legjobban az érzelmessége tetszik. Sikerült visszahoznia ugyanazt a lelki világot, amit a Ha maradnékban is tapasztalhattunk. Sőt, amit ott hiányoltam, valami amit nem is tudnék igazán megfogalmazni, de éreztem a lelkemben hogy nem teljes, az itt teljesen feloldódott. Itt megvan az a pluszt, amit az első részben hiányoltam. Adammal együtt reménykedtem én is, annyira át tudtam érezni, amit ő érez. Reménykedtem, szinte összeszorított fogakkal, hogy ne tűnjön el megint Mia űrt hagyva maga után. Szinte tapintani lehet a pillanatokat, amiket együtt megéltek tényleg mintha lassítva lenne az idő.
A befejezés gyönyörű, abszolút minden várakozásomat felülmúlta. Tudtam, muszáj volt hogy így történjen. Egy hihetetlenül jó és érzelmes könyvnek tökéletes befejezést adott az írónő. Méltó folytatása az előzményének.
A kezdeti nehézségeket átugorva szinte faltam a könyvet. A háromnegyed részét szerintem egy délután alatt olvastam el. 

Értékelésem: 5*


Oldalszám: 269
Kiadó: Ciceró Könyvstúdió
Kedvenc jelenet: az esti séta
Kedvenc karakter: Mia, Adam
Legrosszabb jelenet: a hidas rész (nem maga a jelent volt rossz, csak olvasni ezt a cselekményrészt)
Nem szimpatikus karakter: a csapat (magára hagyták Adam-et)


"Magical Template" designed by Blogger Buster