Karen Marie Moning: Új nap virrad

A Tündérkrónikák az egyik kedvenc sorozatom, szóval egyértelmű, hogy ennek a könyvnek is a polcomon kell lennie, a többi mellett:) Arról azonban álmodni se mertem, hogy ilyen gyönyörűséges és csodálatos borítóval lát napvilágot a könyv. Bátran állíthatom, hogy a legszebb nem csak a sorozat többi része közül, de a jelenleg kapható összes könyv esetében is a top 5 leggyönyörűbb borítójú könyvek között szerepel. Számomra legalábbis mindenképp!
A sorozat 4. része egy olyan résszel ért véget, hogy a hajamat téptem a folytatásért. Keservesen lassan teltek a hónapok és amikor végre a kezembe vehettem a könyvet, esélye se volt. Letepertem és én győztem. Vagy mégsem?

A fülszöveg:

"MacKayla Lane sokszor érezte már, hogy mindent elveszített, de ahogy ott áll a sziklaszirten, lábai előtt egy halott férfival, akit ő segített megölni, már tudja minden átélt borzalom csak rózsaszín közjáték volt addigi életében.
A nővére miatti bosszú már túl kevés, a szülei utáni aggódás eltörpül, a világ megmentése csupán másodlagos. A bűntudat, amit az emberélet kioltása okozott, és a remény, hogy van kiút az ismeretlen, tündérátokkal sújtott világból, szinte jelentéktelenné válik az egyre több kérdés, és a sürgető vágy mellett, hogy visszaszerezze azt, amit saját önön hibájából elvesztett.
Az Új nap virrad nem csak az alternatív tündérbirodalmakat, de Olvasók világát is kiforgatja a négy sarkából, mielőtt választ adna bármelyik kérdésre is!
Titkok és izgalmak rejtőznek minden oldalon, ahogy egyre inkább haladunk a történet vége felé. Az Új nap virrad is elemi erővel ejti rabul az embert a legelejétől, és nem is ereszti egészen a legvégéig, ahol a legnagyobb rejtély megoldása vár.

Mit akar a Sinsar Dubh? Igaz-e a prófécia, és Mac tényleg pusztulást hoz-e a világra? Még mindig az Alina halála miatti bosszú a legfontosabb? Mi történet valójában V’Lane-nel? Egyáltalán ki a halott férfi Mac lábainál? Na és kicsoda valójában Mac?

De ami a legfontosabb, maradt-e még annyi fény a világban, hogy minden jóra forduljon?"

Véleményem:

A könyvnek úgy álltam neki, hogy direkt lassan olvastam, hogy minél tovább tartson. Az elején nem is volt gond ezzel a taktikával, hiszen számomra talán egy kicsit unalmassá is sikeredett az első kb 100 oldal. Az járt a fejemben, hogy muszájmuszájmuszáj hogy valahogy megoldja az írónő azt a problémát, amibe Mac a 4. könyv végén került. Szinte fájt végigolvasni ezeket az oldalakat, annyira vágytam már arra, hogy minden visszakerüljön a régi kerékvágásba. Egy előnye azonban volt, kezdtem megkedvelni Darroc-öt. Sajnálom, hogy nem ismerhettem meg őt előbb:)
Aztán megtörtént a "csoda" és innentől aztán nem volt megállás. Nem tudtam letenni a könyvet, minden este ezzel feküdtem és reggel vele keltem. 
Mac nagyon sokat változott és mindenképp előnyére. Én szerettem a rózsaszín énjét is, ennek ellenére határozottan jót tett neki a változás. 
Barrons az Barrons. Hol utáltam, hol imádtam, de mindenképpen ő az aki nélkül ez a könyv nem ez a könyv lenne.
Dani továbbra sincs a szívem csücskébe, de próbálkoztam megszeretni, mert tudom hogy a folytatásokat már az ő szemszögéből olvashatjuk.
Ami a legeslegeslegeslegjobban tetszett az egész könyvben: a cselekmény. De komolyan, eddig is izgalmas volt, eddig is mindig fokozta az írónő a hangulatot, de hogy még mindig tud újat mondani?? Méghozzá milyen hihető dolgokat??
Ámulok és bámulok, b@romi jók azok a részek, ahol Mac a meglévő információk alapján összeállít magának egy képet a gyilkosságról meg mindenről, elhiszi ő is és elhiteti az olvasóval is, úgy hogy bizonyítékokat állít fel és amikor már teljesen biztos vagy benne, hogy ez az igazság, kiderül egy másik igazság és még egy másik és így tovább... Ez a könyv valami bámulatos. Minden egyes eseményt úgy el tud hitetni, hogy nem is kételkedünk benne, hogy ez a teljes igazság és amikor kiderül hogy mégse? Hát valami hihetetlen. Még mindig tudja csavarni a történetet olyan módon, amire garantáltan senki soha még csak egy pillanatig se gondol a könyv olvasása folyamán. 
Már vagy ezer féle véget elképzeltem a könyvnek, ki kaparintja meg a Sinsar Dubh-t, ki Alina gyilkosa, ki áll az események mögött? De ami végül történt? Erre aztán még véletlenül se tippeltem volna.
Én teljesen ledöbbentem... ezt a befejezést? Annyira féltem, hogy egy ennyire jó sorozatot nem fog tudni illően befejezni az írónő.. hát sikerült. De még mennyire!!
Az érzelmek egész skálája vonul fel a könyvben, a teljes elkeseredettségtől kezdve az euforikus örömig. Óriási hangulata van a könyvnek. Beszippantja az embert és az olvasó is Mac-kel együtt sír és nevet.
És 5 kötet végére végre beteljesült... úúúgy vártam már. Tudtam, tudtam, tudtam muszáj volt:))
Mindent lezár, mindent megmagyaráz, nincs kérdés és garantáltan mindenki örülni fog ha végigolvassa ezt a sorozatot. 
Egy kicsi szálka maradt csak bennem, mégpedig V'lane. Ami vele történt? Na az megint igazán hihetetlen. Ez a szál még nyitva maradt, nagyon kíváncsi leszek, hogy mit alakít belőle Moning. Vannak tippeim (most nem árulom még el), kíváncsi leszek, hogy mi lesz itt a folytatásban.
Egyik szemem sír, a másik meg nevet, hogy a következő rész Danié lesz. Meglátjuk, meglátjuk. Mindenesetre nagyon várom.
Amíg nincs meg a folytatás addig pedig újraolvasom a már meglévőket, hiszen csatlakoztam a Cor Leonis Kiadó által meghirdetett sorozat újraolvasáshoz. 

Értékelésem: 5*, mi más?:)

Oldalszám: 596
Kiadó: Cor Leonis Könyvkiadó
Kedvenc jelenet: ágyjelenetek:)
Kedvenc karakter: Mac
Legrosszabb jelenet: ilyen még véletlenül sincs
Nem szimpatikus karakter: -

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

"Magical Template" designed by Blogger Buster