Elmaradások


A májusom és júniusom nem úgy alakult az olvasás tekintetében, ahogy terveztem. A suli, a vizsgáim meg a nyelvvizsga közbeszólt. Az összesen 15 vizsgám mellett szinte semmi másra nem volt időm. Ez sajnos meglátszik az olvasott könyveim számán is, de leginkább a blogomat hanyagoltam. De most visszatérek, és minden elmaradt post-ot pótolok.

Régről elmaradt, hamarosan várható bejegyzések:
Karen Marie Moning: A hajnalra várva
Anna Dale: Boszorkányoknak suttogó
Sophie Kinsella: Kétbalkezes istennő
Andrea Cremer: Nightshade
J.Goldenlane: Isteni balhé

Legfrissebb elmaradások:
Raana Raas: Csodaidők
Karen Marie Moning: Rossz hold kelt fel

Igyekszem behozni a lemaradásomat.

Egy kicsit alakítgatok a blogon is, terveztem egy új rovatot behozni, amelyben azokról a könyvekről írok egy kicsit, amelyek éppen aktuálisan felkeltették a figyelmemet. Nem feltétlenül új megjelenésekről lesz szó, de természetesen azok is szerepelnek majd benne.

Köszönöm a türelmet és remélem azért még nem felejtettetek el:)



Julie Kagawa: The Iron King - Vaskirály

A könyv mindig is mozgatta a fantáziámat, így amikor lehetőségem nyílt elolvasni, megragadtam az alkalmat és belevetettem magamat. Kezdeti nehézségek ellenére olvastatja magát, és hamar (sőt túl hamar) vége lett. Érdekes, izgalmas, leleményes, titokzatos és még egy kis szerelem is belefér ebbe a könyvbe.

A történet:

"Valami furcsa mindig volt Meghan életében; már hat éves kora óta, amikor édesapja eltűnt a szeme elől. Az iskolában sem tudott teljesen beilleszkedni… sem otthon. 


Amikor egy gyanús idegen kezdi távolról figyelni, és tréfakedvelő legjobb barátja egyszeriben a védelmezőjévé válik, Meghan érzi, hogy minden meg fog változni, amit csak ismer. 

De a valóságot álmában sem tudta volna elképzelni – hogy ő egy mesebeli Tündérkirály lánya, és egyben tehetetlen báb egy öldöklő háborúban. De idővel kiderül, mire hajlandó azért, hogy megmentsen valakit, akit szeret, vagy hogy útját állja egy rejtelmes gonosznak, akivel egyetlen tündér sem mer szembenézni… és hogy megtalálja-e a szerelmet egy ifjú herceggel, aki szívesebben látná őt holtan, semhogy közel engedje jeges szívéhez."


Véleményem:

Egy kicsit unalmasan kezdődik. Meghan kezdeti viselkedése köszönő viszonyban sincs, a későbbi önmagával (szerencsére). Nagy örömömre, azonban csak a kezdet ilyen nehézkes, miután Meghan szemét felnyitják a valóságról (Puck eredetének kiderülése nem okozott túl sok örömet - sőőt... azt úgy kihagytam volna a történetből) hamar felpörögnek az események.
Sohasohaföld (ha már ennyire szörnyű neve van) igazán izgalmas. Erről jut eszembe, határozottan nem tetszenek a nevek. Itt elsősorban a magyar fordítással van gondom. Jótündér Udvar, Kacor (bár a Kaci igazán aranyos:)) és megannyi név, ami annyira zavart. Ezek egy gyerekkönyvbe való nevek, míg ez a könyv mese és az ifjúsági irodalom határán mozog. Mesének sok, ifjúsági irodalomnak kevés (legalábbis ezekkel a szörnyű név fordításokkal).
Ennyit a negatív dolgokról, meg egyébként se tudok másba belekötni.:) Szóval a rázós kezdet után végre elkezdődnek az izgalmak. Amúgy Kacor karakterét nagyon bírtam, szintúgy, mint Ash-t, aki a kedvenc szereplőm lett. 
Sohasohaföld mint írtam már, igazán izgalmas. Élménydús eseményekkel, érdekes lényekkel sikerült feltöltenie az írónőnek ezt a világot. Szívesen olvastam volna még többet a két udvarról és a körülöttük lévő környezetről.
Meghan eleinte nagyon gyerekes, ami szerencsére megváltozik a későbbiekben. Sőt, az nem kifejezés, hogy változik, túlontúl éles váltás, ami már egy kicsit zavaró.(Ettől függetlenül nagyon örültem a változásnak). Ez az éles váltás egyébként megfigyelhető több karakter, vagy akár jelenetek esetében is. Pl. Ash a végső jelenetekben már-már félholtan hever, de amikor Meg bajba kerül mégis feláll és harcol tovább. 
Ami igazán tetszett, az maga a történet. Ahogy fonódnak a szálak, ahogy kibontakoznak az események, ahogy sodródik az olvasó a történettel. Olvastatja magát, el lehet merülni benne. Kezdeti kétkedésem hamar elfelejtődött és igazán át tudtam élni Meg kalandjait. 
A szerelmi szál nagyon jó: Puck, Meghan és Ash csipkelődései, Ash közeledése majd távolodása, Meg hajthatatlansága nagyon el lett találva és egy magasabb szintre emeli a történetet. 
Ha most eltekintünk attól, hogy mégis csak egy kitalált történet azért sok igazság megbújik a történet mögött. Legfontosabb a rohamos technikai fejlődés, amely köré felépül a cselekmény. Megjelennek a technikai újdonságok és közben szép lassan elfelejtjük, hogy honnan jöttünk, hogy kik voltunk egyszer. Elfelejtődnek (vagy talán kevésbé lesznek fontosak) a csodák, hogy megleljük a saját csodáinkat.
Szerettem ezt az ifjúsági mesét, magával ragadott. Hibái ellenére nem tudom nem szeretni. 
(A borító eszméletlenül gyönyörű)

Értékelésem: 5/5

Hidasi Judit: Április út

Rájöttem, túl előítéletes vagyok. Szinte minden könyvvel. Van egy elképzelésem, így látatlanul, aztán az esetek döntő többségében szépen megdől a bennem élő kép. Legtöbbször negatívan, azonban előfordul, hogy pozitívan.
Megmondom őszintén nem vártam túl sokat a könyvtől, gondoltam kellemes, pihentető, elalvás előtti könnyed olvasmány lesz. Hát nem.. Nem tudom hányszor esek még bele az előítéleteim csapdájába, de az biztos, hogy ismét meglepett egy könyv. Meglepett, de még mennyire.

A történet:


"A kilencvenes évek elején, a rendszerváltás kusza korszakában, egy kisvárosban találkozik először Kovács Vera és Csenger Bálint. Mohón és szenvedélyesen szeretnek egymásba, de az élet közbeszól.Tizenöt év múlva újra találkoznak, és egymás kezét fogva próbálják feldolgozni annak a régi nyárnak a tragédiáját. Helyszín immáron a nyüzsgő Budapest.

Bálint időközben felelősségteljes, de magányos orvossá vált, Vera pedig pizza futárként dolgozik, mert úgy legalább békén hagyják, és nem faggatják a múltjáról, amivel nem tud szembenézni. Vera közel tíz éve szakította meg a kapcsolatot a szüleivel, amikor is felbukkan a húga, hogy meghívja az esküvőjére. Hősnőnk pedig újra kitárja az ajtaját és a szívét: gyógyulást keres. Nincs más lehetősége.

Ezen az úton (talán neki a legmeglepőbb) de barátokra lel: itt van a szomszéd rocker fazon, aki bár egyetemet végzett, mégis kertészként dolgozik, mert így marad ideje a zenélésre; a pizzériában dolgozó bolgár szakács, aki újra megtanítja Verát az élet szeretetére és a főzés örömére; a kicsit hisztis, de gyönyörű színésznő, aki a legjobb barát lesz, és aki megmutatja Verának, hogy nőnek lenni igenis jó.
És természetesen Dr. Csenger Bálint, a gyerekkori szerelem, akivel talán újra egymásra találnak, miután minden a helyére kerül."


Véleményem:

Egy kicsit még mindig a hatása alatt állok. (Talán nem is kicsit?) Annyira elevenembe talált, megérintett.
Nagyon, nagyon jó könyv. Nem kimondottan szoktam ilyen stílusú könyveket olvasni, de ez annyira jót tett a kis lelkemnek:) 
Sajnáltam Verát, hiszen hiába, hogy sokat hibázott, sokszor tényleg csak apróságokon múltak dolgok, amiket nem vett észre, vagy magát védve nem vett figyelembe. Nekem ő szimpatikus szereplő volt. Olyan összetett lélek, meg eleve ez a könyv is egy nagyon megható és elgondolkoztató könyv, a sorsokról, a ballépésekről, a szerelemről, barátságról.
Szinte látni lehet ahogy "becsukódott" a személyisége az őt ért tragédiák hatására, valamint a kinyílás folyamata, ahogy újra "életre kel" a lány, és a személyisége, az annyira gyönyörű.
Látni azt, ahogy egy mások által tökéletesnek gondolt lánynak is vannak gondjai, hogy semmi nem az, aminek látszik. Felnőni egy burokban, a szeretet burkában és onnan kitörni, és innentől elveszettnek lenni.
Bár némely dolgot azért nem gondolok akkora tragédiának, mint ahogy ő átélte, de teljesen bele tudtam élni magam a történetbe, Verával együtt izgultam, szurkoltam neki, nekik.
Az egész könyv játék az érzelmekkel, valami csodálatos módon kifejezve minden érzést, benyomást.
A szereplők annyira szerethetőek, és egyszerű lelkek mindannyian. Igaz Bálintra néha annyira haragudtam. Persze ugye volt egy képem a "romantikus hősökről" és sehogy se akart beleilleszkedni ebbe a szerepbe. Ez nem baj, de azért néha eléggé idegesített. 
Szembetűnő az a sok fájdalom és szomorúság, ami a könyvből árad. Ez az, ami annyira szíven talált. 
De, mint itt is látszik, nem szabad feladni, nem szabad menekülni, hisz mindenhol ott a megbocsátás. Érdemes megnyílni a másik ember előtt, és máris lesz valaki, mert mindig van valaki, aki törődik velünk, és fontosak vagyunk neki.
Szeretném még olvasni Vera történetét, még tovább és tovább. Olyan jó lenne, ha nem érne véget.
A borító gyönyörű, a lapok olyan finom puhák, azonban a "Bagzó macska-e vagyok?" és ehhez hasonló helytelen kérdőszó használatra azért figyelhettek volna a szerkesztők. Találkoztam már értelmetlen nyelvtani szerkezetekkel, de ez a mondat viszi a pálmát:)

Értékelésem: 5/5

"Magical Template" designed by Blogger Buster