Karen Marie Moning: Keserű ébredés

A tündérekkel még csak mostanában ismerkedek. Bár Hamilton Merry Gentry sorozatában egy kicsit bepillanthattam a tündérek világába, valahogy elég kuszának és összeszedetlennek tűnt (ami nem feltétlenül Hamilton hibája, sőt valószínűleg nem azzal a sorozattal kellett volna kezdenem a tündéres pályafutásomat - hanem mondjuk Moning sorozatával.)
Így viszont megvolt az az előnyöm, hogy legalább Moningnál rögtön leesett, hogy miről van szó, amikor Unseeliekről és Seeliekről olvastam. 
Amikor először hallottam a könyvről cseppet sem fogott meg. Se különösebben a fülszöveg, se a borító (bár kétség kívül gyönyörű a borító, de valahogy nem éreztem erős késztetést, hogy megkaparintsam a könyvet).
Egyre több helyen olvastam róla, egyre többen ajánlották, így alkalom adtán megvettem mind a három magyarul megjelent részt. Sokáig nézegetett rám a polcról, még így sem éreztem szükségét, hogy ezt olvassam. Aztán végzetes hibát követtem el: belekezdtem az első részbe.
Na innentől nem volt megállás, beszippantott, rövid idő alatt elolvastam mind a hármat, amikor nem tudtam olvasni folyton rá gondoltam, éjjel vele álmodtam. Hát mi ez, ha nem szerelem első látásra? (olvasásra)

A történet:

"MacKayla Lane Georgiában élő kisvárosi lány. A vihogós csitri egyszeriben komor felnőtté válik, amikor értesül Írországban tanuló nővére, Alina meggyilkolásáról. Mobiltelefonjáról meghallgatja testvére utolsó, kétségbeesett és rejtélyes üzenetét. Dublinba utazik, hogy a számára felfoghatatlan, misztikus nyomokat követve eljusson Alina gyilkosáig, és bosszút álljon rajta.
A válaszok keresése közben azonban nemcsak nővére titokzatos életének, szerelmének és halálának részletei tárulnak fel előtte lépésről lépésre, hanem az ír város ódon falak mögötti, láthatatlan árnyékvilága is. Az ijesztő események sodrában rá kell döbbennie, hogy a múlt egymással is könyörtelen harcban álló furcsa figuráinak mesterkedéseit csakis akkor képes túlélni, ha megtanulja használni újonnan felfedezett adottságát, amelynek révén betekintést nyerhet a tündérek veszedelmekkel teli világába. A veszélyek leküzdésében segítőtársa is akad a kiismerhetetlen könyvesbolt-tulajdonos, Jericho Barrons személyében. A nagy tudású férfi történetei révén érti meg, hogy ha nem sikerül megakadályozni a tündérek és az emberek világát elválasztó falak teljes leomlását, akkor az emberiség jövője reménytelen. Mac fokozatosan tudatára ébred, hogy miféle küldetésre figyelmeztette őt Alina abban a bizonyos utolsó üzenetben. Neki kell megtalálnia az ősi Sinsar Dubh-t, a Sötét Könyvet, mert aki először szerzi meg a Tuatha Dé Danaan félelmetes erejű relikviáját, az mindkét világ ura lehet.
 Mac úgy tervezi, hogy a nyomozás után nyomban visszatér az ő kellemesen provinciális, jelentéktelen kis szülővárosába, és igyekszik elfeledkezni mindenről, ami Dublinban történt vele. Hogy végül mégis a maradás és a további kutatás mellett dönt, abban Jericho Barronsé a főszerep. Kettejük közös próbálkozásának sikeréért azonban már a hamarosan megjelenő folytatás olvasása közben izgulhatunk
."

A véleményem:

Szavakkal ki se tudom fejezni, hogy mennyire imádom ezt a könyvet. Minden sora, minden karaktere imádnivaló, megunhatatlan, letehetetlen. Meghökkentő, mindig nyújt valami újat, meglep és magával ragad.
Én nagyon bírtam Mac karakterét, tipikus főszereplő csaj: kis csitriként kezdi aztán a történtek hatására felnő, érett, felelős nő válik belőle. 
Barrons nagyon titokzatos és én ezt nagyon szeretem benne. Tipikusan ő a kedvenc férfi főszereplő típusom. Nagyon szeretem a tanár - tanítvány felállást a könyvekben. A tündéres részek sokkal kidolgozottabbak, mint az eddig általam olvasott könyvekben. Sok mindent megértettem, amit ezelőtt nem sikerült. 
Minden izgalmas és titokzatos és nagyon jó, hogy Mac-nek még annyi mindent kell megtanulnia és annyi mindent kell felfedeznie. Teljesen beleéltem magam, én voltam Mac és szinte fájt, amikor vége lett.
Nagyon jók a leírások, a jelenetek, minden annyira élethű. Szinte látja az ember maga előtt a helyszínt és a különböző lényeket. 
Mindenkinek ajánlom, aki egy igényes, érdekes, vicces és szórakoztató könyvre vágyik.
Egyszerűen imádom, a top 5 sorozatomban biztos helye van.

Értékelésem: 5/5

Lezsák Levente: Emerson & Tsa

A borító és a fülszöveg alapján egy nagyon jó kis könyvnek ígérkezett - pont azt kaptam tőle, amit vártam.
Nagyon aranyos, hihetetlenül humoros, igazi kikapcsolódást nyújtó meseregény.

A történet:

"Van egy ország, Mordia, ahol sohasem süt ki a nap, ahol mindig borongós az idő, és ahol az embereknek soha sincsen jókedvük. De még egy árva huncut pillanatra sem. És így megy ez már emberemlékezet óra. Egészen addig, amíg valami szörnyű dolog nem történik: IV. Burgum, Mordia királya egy reggel JOBB LÁBBAL kel fel!"

Eközben Vidóriában IV. Hugó, a király bal lábbal kel fel - ami majd ugyanolyan nagy csapás az ország számára, mint a Mordiában történtek.
Nincs mit tenni, magánnyomozót kell fogadni, nem mást, mint az utolérhetetlen és zseniális Emersont és segédjét Jonest. Az igazi problémák azonban csak ekkor kezdődnek...

A véleményem:

Azt kell mondjam, igazán levett a lábamról ez a kis történet. Pedig aki ismer tudja, hogy nagyon kevés könyvön tudok igazán, szívből nevetni és a poénokat értékelni. Ebben a könyvben nagyon sok kedvenc jelenetem volt, össze is gyűjtöttem néhány kedvenc idézetet:

"IV. Hugó, Vidória egyébként mindig vidám királya olyan kedvetlenül turkált az ételben, hogy Grillázs, a királyi főszakács már az öngyilkosság gondolatával kezdett foglalkozni, s csak többek erőszakos közbelépésének köszönhetően nem ette magát halálra."

"Minden tisztességes krimiben van egy úgynevezett Titokzatos Idegen, aki:
a.) titokzatos,
b.) idegen.
"

"Majd küld neki könyveket, hadd művelődjön csak, ráfér. Hiszen a múltkor is azt hitte Puskinról, hogy valami híres orosz teniszbajnok, az Anyeginről pedig, hogy egy teniszütőmárka."

"..Mert az tudvalévő, hogy a királyok megküzdenek a sárkányokkal, gonosz varázslókkal, elbánnak az országot fenyegető ellenséggel, de a feleségétől még a legvitézebb is úgy fél, mint a tűztől"

Maga a történet igazán egyszerű, de annál nagyszerűbb. Van egy alap cselekmény, amitől igazán mese egy mese (királyok, királylányok, udvarmesterek, királyi szakácsok) és ezt megfűszerezi az író egy adag krimivel és egy jó nagy adag humorral. Hát kell ennél több?
Én nagyon bírtam Emerson karakterét, hát komolyan rajta lehetett a legnagyobbakat nevetni. Ez a hihetetlen magabiztosság és fellépés...hát valami zseniális.
Különösen vicces volt a királyi udvar felbolydulása, miután olyan rejtélyes módon megváltozott a két király. Hirtelen minden a feje tetejére állt. 
Érdemes kicsit jobban megnézni a két udvart. Valójában mindkét oldalon ugyanaz zajlik le, és mégis teljesen máshogy. A bús, mogorva és sötét Mordiából szívárványszínben ragyogó ország válik hirtelen, a vidám Vidória egén pedig fekete fellegek gyülekeznek - hirtelen egyik udvar se tud mit tenni, nagyon humoros ez a fejetlenség. 
Aztán persze nem hiányozhat a királylány és a "szőke herceg" sem. Már csak egy sárkány kellene:)
Cillát, a királylányt bizton állíthatom hogy minden kislány irigyli ezután a kalandos történet után.
A rajzok nagyon tetszenek, érdemes megfigyelni őket jobban. Azok az arckifejezések?:) A szöveg nélkül is mennyit elárulnak a cselekményről. 
Bár a vége előre sejthető (mellesleg melyik mesének nem?), mégis kimondottan szórakoztató, pihentető, kellemes kikapcsolódást nyújtó, rettentően bájos és kedves kis könyv. A végén persze kiderül, hogy a gonosz mennyire gonosz, és hogy Emerson mennyire is rafinált, hogy sikerül kimásznia a kalamajkából.
Ezt a könyvet minden kisgyerek imádná:)

Értékelés: 5/5


"Magical Template" designed by Blogger Buster