Darren Shan: Az Árnyak Ura

Darren Shan Vámpírkönyvek sorozatának 11. része.

A történet:

A helyszín újra Darren szülővárosa. Kínzó álmok gyötrik Darrent. Miután megtudta, hogy az Árnyak Ura mindenféleképpen eljön, azóta nem tud nyugton aludni. Bármi is történik, mindenképp bekövetkezik a világ pusztulása. Furcsa viszontlátnia a gyerekkori kedvenc helyszíneit, a házukat, Annie-t, aki azóta is otthon lakik. Megismerkedik egy furcsa kisfiúval, akiről sok érdekességet és titkot tud meg a későbbiekben. Újra találkozik Debbie-vel, aki egy vémber ellenes csoport vezetője lett. Azonban a sors úgy hozza, hogy ebben a csendes kisvárosban  kell újra találkoznia Steve-vel.

A véleményem:

Így a történet vége felé már várható volt, hogy a kör bezárul. Ahol elkezdődött, ott lesz a vége is. Mozgolódik mindkét oldal, most már lehetetlen megállítani a végső összecsapást. Vámpír a vérszipollyal, ember ember ellen küzd a világméretű háborúban. A fennmaradás a tét, itt már nem lehet hibázni. Hatalmas felelősség hárul Darrenre, hiszen ő tudja, hogy bármi történik is a világ sorsa megpecsételődött. Ekkora teherrel nehezen tud együtt élni. 
Mozgolódik a város, érezni a feszültséget mindenhol. Veszélyben van a cirkusz is, Darren összes barátja ki van szolgáltatva a vérszipolyok kénye, kedvének. Szinte fájó látni, hogy mennyire nem ők irányítják a sorsukat. Darrent a múltja is gyötri, egyrészt Steve, másrészt Annie miatt. 
Továbbra is lehengerlő, ahogy az érzelmekkel játszik az író. Nem csak Darren nőtt fel, hanem vele együtt a sorozat is egy magasabb szintre lépett.
Továbbra is hozza a színvonalat, nem csalódtam.

Értékelés: 5/5

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

"Magical Template" designed by Blogger Buster