Fejős Éva: Dalma

Első Fejős Éva könyvem. Eddig valahogy elkerültem a könyveit, magam sem tudom hogy miért. Aztán egyszer csak beszereztem egyszerre hármat is. Nézegettem a polcomon őket, majd elcseréltem kettőt belőle olvasás nélkül. Pedig ha ezt tudtam volna....Amint elkezdtem a Dalmát azonnal imádtam. Végigolvastam egy délután alatt (ha nem lett volna egyéb elfoglaltságom még ennyi se kellett volna hozzá). És hogy én mért nem olvastam eddig Fejős Évát....az rejtély. A könyvet egyébként köszönöm az Ulpius kiadónak. 

A történet: 

Dalmáról a kislányról szól a könyv. Óvodás korától egészen iskolás évei végéig kapunk betekintést az életébe. Úgy kell elképzelni, mint egy naplót. A felnőtt nő írja meg életének meghatározó 3-4 évét; kiskori naivitás a felnőtt nő tapasztalatával vegyítve. Láthatjuk a kisgyerek tanulását, világ felfedezését, aki közben mindvégig egy felnőtt, tapasztalt ember érzéseivel, gondolataival rendelkezik. Nehezen illeszkedik be a világba, mindenhol bántják, amit próbál segítséggel, vagy egyedül megoldani. Manipulálja a környezetét, csak azokat nem tudja manipulálni, akik igazán megkeserítik az életét. 

A szereplők: 

Dalma karaktere nagyon, nagyon jó. A kislány, aki megunja, hogy neki mindenki parancsol. Saját gondolatai vannak, úgy érzi, hogy ő mindenbe belelát, mindent tud. Nem hisznek neki a felnőttek, hiszen mégis csak egy kisgyerek. Lázad, mert szabadságot akar. Mindemellett hihetetlenül vicces szituációkba keveredik saját tudatlansága, tapasztalatlansága miatt. Nagyon tetszik, hogy egyszerre látjuk az anyja szemszögéből (különc kislány, komoly lelki gondokkal) és a saját szemszögéből (szabadságra vágyó lány, aki csak boldog akar lenni egy fura világban). 

Zsuzsi az édesanyja. El van keseredve, mert nem lát megoldást a helyzetre. Elvált nő egy kisgyerekkel, akinek az életében folyamatosan beleszólnak a nagyszülők. Vágyna vissza a férfihoz, aki elhagyta őket, mert boldog, teljes életet akar biztosítani a lányának, de eközben új életet akar kezdeni, távol a gondoktól. Nem látja át a kislánya helyzetét. Nem tudja a gondolatait, a kislány pedig fél kimondani őket. 

Vélemény: 

Mindezek mellett ez a könyv egy rettentően vicces, humoros könyv. Eköré a központi cselekmény köré építi fel az írónő az eseményeket. Mindezt humorosan, viccesen, érdekesen, szórakoztatóan. Egyáltalán nem szomorú könyv. Nagyon sokat mosolyogtam rajta. Dalma karakterét első pillanattól kezdve a Family Guy-os Stewie-éra tudom hasonlítani. Majd ő mindent tud, mindent megold, csak rá kell bízni a dolgokat. De eközben mégis csak gyerek és tapasztalatlansága miatt nagyon vicces szituációkba keveredik. Az ezekből való kilábalással napokat, hónapokat tölt és valahogy mindig a legbonyolultabb megoldást választja. Nagyon tetszik a nyelvezete. Egy igazi cserfes, kitartó kislány szövege, gondolata. Felmerül a kérdés, hogy vajon tinikönyvnek is megfelel-e? A válasz az igen. Persze, hogy megfelel. Egy lány kétségbeesett beilleszkedése egy olyan világba, amelyik nagyon megváltozott, és nem fogadja el őt. Mindenki átéli ezt tini korában. Az más kérdés, hogy nem a világ változott meg, hanem ő, de ezt akkor senki se látja át. Gondok a barátokkal, a beilleszkedéssel, a tanulással, a szülőkkel. Dalma története is erről szól, csak "kicsiben". A vége persze az, ami mindenki életében: elfogadjuk a változásokat, az új életet, a segítő barátokat, és elmúlik addigi életünk egyik legnehezebb korszaka. Lehet, hogy ha olvastam volna a Cuba libre-t (ami Dalma életének folytatása) akkor másképp értékelnék. Összességében nekem nagyon tetszett a könyv. Kívülről vicces sztorik, nagyon jó mondatok, belülről pedig egy komoly küzdés az elfogadásért. Ezek után mindenképpen elolvasom a Cuba libre-t, nagyon kíváncsi leszek a folytatásra. 

Értékelés: 5/5 és egy nagy adag lelkesedés a többi Fejős Éva könyv elolvasására

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

"Magical Template" designed by Blogger Buster